Varjú
Fekete köpenyét öltötte fel az éj. Búzaföldön takaró hófehér. Egyetlen fekete pont piszkítja a teret, Magányos varjú ül a közepén.
Nem mozdul. Csak nézi némán a Holdat. Káprázat csupán, vagy maga a tény? Felém fordítva fejét rám néz, S fekete szemében alszik a fény.
Lépek, de szeme villámot szór. Hold fénye üli fájdalma felett most a tort. Csak most látom, mit takar szárnya, Hófehér búzaföld magányának ára.
Tűz
A tűz csak tüzet szeret Mi lángolva ég. Felemésztve minden órát, Amit hazugság kísér.
Egyetlen éjszakába sűrítve Utolsó parázsig leégve. Hamuba kotorászva Imákat mormol az ég felé.
Könnyei harci díszben festik Meg arcán a fekete port. Szája hogy megremeg, Csak egy utolsót szólt.
A tűz csak tüzet szeret Mi örökké ég. Belülről feszítve Kínoz a felszított kéj.
Lámpásban elrejtve pislog, A megmarad láng. Kívülről megfagyva Álarc a halott világ.
